A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed ad otthont szeptembertől a világhírű Gyugyi-gyűjteménynek

augusztus 30, 2010 in Uncategorized by Szerkesztő

2010. szeptember 1-jétől Pécsett láthatja a nagyközönség Gyugyi László, Amerikai Egyesült Államokban élő műgyűjtő Zsolnay porcelánokból álló gyűjteményét, melynek a Zsolnay Kulturális Negyedben található Sikorski-ház ad otthont. A Zsolnay Aranykora című kiállítás olyan egyedi darabokat tartalmaz, amelyek a gyár egyik legsikeresebb korszakában születtek.

Gyugyi László műgyűjtő több mint 600 kerámiatárgyból álló Zsolnay-gyűjteménye óriási jelentőséggel bír. Darabjai a gyár 40 évét átölelő (1870-1910) időszakának termékei, amelyeknek születése három nagy korszakhoz kapcsolódik: a historizmus, a millennium és a szecesszió periódusaira. A historizmus korszaka (1878-1885) alatt keletkezett tárgyakra a természet motívumai mellett a régészeti és néprajzi gyűjtőmunka „sajátos és nemzeti” forrásai jellemzőek. A Zsolnay kisasszonyok, Teréz és Júlia részfeladata volt az ornamensek gyűjtése. A gyűjtemény különlegessége, hogy mindkettőjüktől saját festésű, szignált, datált korai tárgyat is láthatunk a kiállításon.

A korszak egyik legmeghatározóbb, a „nyugati orientációt” képviselő tervezője Klein Ármin volt, aki egy személyben festő, szobrász, forma- és dekortervezőként is dolgozott. Munkájára jellemző témák a klasszicizáló, görög mitológiai alakok, a kora-reneszánsz öltözékű figurák, az ónémet típusú portrék, és a magyar „nép-életnek” jelenetei.

Az 1896-os év igazán különleges a Zsolnay-gyár történetében: Magyarország fennállásának ezredik évfordulójára új máztechnikát fejlesztett ki Zsolnay Vilmos, amelyet az ünnep tiszteletére „millenniumi technikának” nevezett el. A későbbiekben eozin néven csodált, színváltó, színjátszó mázféleségekkel jelent meg, melyeken nemesfémek és drágakövek színe csillog. Ez a technika tette a gyárat világhírűvé, amely egybeforrt Zsolnay Vilmos nevével. Ehhez a periódushoz tartoznak az indiai, japán és kínai mintázatú műtárgyak is, amelyet a magyarság ázsiai eredetének kutatása motivált. Az alapító halála után fia, Miklós vette át a gyárat, s 1900-1921 között ő az a személy, aki vezérszerepet töltött be annak történetében.

Ő hívta Pécsre Rippl-Rónai Józsefet, Apáti Abt Sándort, s a fiatal szecessziós gárda további tagjait. A XX. század első évtizedében öt művész, három szobrász és két festő is dolgozott a gyártmányfejlesztés szolgálatában. Apáti Abt Sándor kiemelkedő szerepet játszott a szecessziós periódus művészeti munkájában, 10 évet élt és dolgozott Pécsett. Igen termékeny alkotó volt, a Zsolnay mauzóleum szobrászati elemeit is ő mintázta az eozinszarkofágjának domborműveivel együtt.

A gyűjtemény az Európa Kulturális Fővárosa program alkalmából lel otthonra Pécsett, a Zsolnay Kulturális
Negyedben, egy kifejezetten e célra átalakított szecessziós épületben, az egykori Sikorskivillában.

Látogatási rend

2009 augusztusában született meg a megállapodás, amelyben az Amerikában élő dr. Gyugyi László hatszáz darabos, egyedi darabokat tartalmazó magángyűjteménye visszakerült Pécs város tulajdonába. A tárlatnak otthont adó Sikorski-ház elsőként került átadásra a Zsolnay Kulturális Negyed beruházásai közül, hogy mielőbb a nagyközönség előtt is láthatóvá válhasson a különleges kiállítás. A negyedben azonban az építkezések tovább folynak, így, türelmet kérve a nagyközönségtől, a szervezők következő látogatási rendet alakították ki:
A Gyugyi-gyűjtemény látogatása a beruházások befejezéséig bejelentkezés alapján történik. A bejelentkezést hétfőtől péntekig, 8.00-tól 16.00 óráig, a következő telefonszámon és kontakszemélyen, vagy e-mailen keresztül lehetséges: Tóth Viktória 30/5623760, e-mailen: gyugyikiallitas@gmail.com

Látogatási rend: Csütörtök-vasárnap 10.00, 14.00, 16.00 óra, vagy előzetes bejelentkezés alapján.
A gyülekező helyszíne: Zsolnay úti déli bejárat
Belépőjegyek 2010 decemberéig:
Felnőtt: 1000 Ft
Diák/Nyugdíjas: 500 Ft
Tüke kártyával: 800/400 Ft
Jegykiadás a helyszínen történik.

„Értékmentőknek” a befizetést igazoló szelvény felmutatásával a kiállítás ingyenes, de bejelentkezés
szükséges. A mai napig több mint ezer „értékmentő” támogatta a Gyugyi-gyűjteményt.
További információk az www.ertekmentok.hu és a www.pecs2010.hu oldalon találhatók.

Együtt soha nem látott Bauhaus tárgyak Pécsett

augusztus 12, 2010 in Uncategorized by Szerkesztő

Az eddig együtt sosem látott, mintegy félezer darabból álló Bauhaus műtárgy-együttest tekinthet meg a nagyközönség 2010. augusztus 15. és október 24. között a Pécsi Janus Pannonius Múzeumban „A művészettől az életig – Magyarok a Bauhausban” címmel. A látványos képzőművészeti tárlat a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt eseménye, mely a berlini Bauhaus Archívummal szoros együttműködésben valósul meg.

A kiállítás hosszantartó kutatások eredményeként 13 német köz- és magángyűjtemény, 3 amerikai és 1 zágrábi magángyűjtemény valamint 16 magyarországi köz- és magángyűjtemény agyagából áll össze és reprezentatív katalógus kíséretében kívánja felmutatni a magyarok eddig kevéssé hangsúlyozott hozzájárulását a modern művészet ezen alapvető, sokat vitatott tendenciájához.

Egyedülálló magyar és egyetemes művészeti örökség

A kiállításon az érdeklődők első alkalommal kaphatnak ilyen mértékű átfogó képet a magyar Bauhaus sokszínűségéről a többi között Moholy-Nagy László, Breuer Marcell, Pap Gyula, Berger Otti, Forbát Alfréd, Weininger Andor, Molnár Farkas, Stefán Henrik, Johan Hugó, Sebők István, Neugeboren Henrik, Schwarz István, Téry Margit, Fodor Etel, Blüh Irén, Kárász Judit, Kállai Ernő és Bortnyik Sándor munkásságának megtekintésén keresztül.

Az építészet, dizájn, bútorkészítés, tipográfia, reklám, színház, fotó, film, festészet, plasztika területén jelentkezett újítások mellett a Bauhaus transznacionális szemlélete is megelevenedik a kiállításon az ünnepek és hétköznapi élet bemutatásával, melyben szintén kiemelkedő szerep jutott a magyaroknak.  A mesterek és tanítványok egymást inspiráló alkotói kollektívájának eredményeit láthatják az érdeklődők, amikor a növendékek munkái együtt szerepelnek a világhírű mesterek: Gropius, Kandinszkij, Klee, Itten, Feininger, Schlemmer, Bayer és Joost Schmidt alkotásaival.

Különleges kiállítás és összművészeti ízelítőt nyújtó kísérőprogramok

A Janus Pannonius Múzeum nem csak magyarországi, de európai viszonylatban is úttörő kiállítása a művészettörténeti jelentőségen túl Pécs, mint szellemi-kulturális központ szerepét is erősíteni kívánja a kiemelkedő kulturális esemény révén. A tárlat ideje alatt bemutatják a magyarok kapcsolatát az intézménnyel, a különböző korszakokat, a művészi tevékenységet, a műhelymunkát, és az ipari tervezés folyamatát. A szervezők a program kapcsán szeretnék ismét megkedveltetni, s népszerűvé tenni hazánkban is a külföldön széles körben a mai napig elismert stílusirányzatot, s annak műtárgyait. A kiállítás kurátorai: Bajkay Éva, Annemarie Jaeggi, Várkonyi György.

A tárlathoz kísérőrendezvények is csatlakoznak dinamikussá téve a programot: megrendezik a sárkányünnepet és a lampionünnepet, lesznek családi- és gyermekfoglalkozások, valamint a pécsi Bauhaus épületeket bemutató sétákra is sort kerítenek, továbbá felelevenítik a Bauhaus-színházat is.

A pécsi Janus Pannonius Múzeum fő partnere a berlini Bauhaus-Archiv, Museum für Gestaltung, ahol a kiállítás szintén megrendezésre kerül 2010. december és 2011. február között.

A “PEKF” program ajánlata – Stefánia Fesztivál Siófokon

július 31, 2010 in Uncategorized by Szerkesztő

Második alkalommal rendezik meg az Osztrák-Magyar Monarchia hangulatát idéző Stefánia Fesztivált Siófokon, amely ezúttal a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program társrendezvénye. A nagyszabású sorozat augusztus 5. és 8. között kosztümös, színes, múltidéző játék helyszínévé varázsolja a Balaton déli partjának legnagyobb városát. Nosztalgiajáratok, színielőadások, koncertek, bemutatók és vidám felvonulások várnak minden érdeklődőt, aki „fesztiválozni” is a boldog békeidők hangulatában szeretne. 

A 2010-es Stefánia Fesztivál alapgondolata a nosztalgikus és modern elemek ötvözése. Így a történelmi színeket idéző programok mellett ezúttal mentalista produkciókkal és fényfestéssel is ismerkedhetnek a látogatók. Régi és új előadásokkal egyaránt a páratlan balatoni panoráma kölcsönöz hátteret, amit a kirándulni vágyók a Siófok és Balatonfüred között rendszeresen közlekedő nosztalgiahajóról csodálhatnak meg.

A Monarchia nemcsak a művészetek felvirágzását hozta, hanem ekkor épültek ki Közép-Európa legnagyobb és legfejlettebb vasúthálózatai is. Erre is emlékeznek, amikor a fesztivál nyitónapján, augusztus 5-én gőzmozdony-vontatású nosztalgiavonat indul Budapestről Siófokra. A Nyugati pályaudvar királyi várójában kosztümös kísérők és monarchia-korabeli jegykezelők fogadják az utasokat. E járattal érkezik a fesztiválra „maga” Stefánia hercegnő és udvari kísérete is.

A hercegnő Siófokon bizonyára megkülönböztetett örömmel köszönti majd első anyósát. A Stefánia Fesztivál különlegessége idén ugyanis a Budapesti Operettszínház vendégelőadásában színpadra állított Elisabeth című musical lesz, a legendás Erzsébet királyné életéből költött zenés darab. Az Elisabeth-et 1996-os szegedi bemutatója óta nagy sikerrel játsszák, a főbb szerepekben Janza Katával, Bereczki Zoltánnal, Molnár Piroskával, Földes Tamással és Szabó P. Szilveszterrel. A Kerényi Miklós Gábor rendezésében színpadra állított darab társ-zeneszerzője is magyar származású – a Grammy-díjas Lévay Szilveszter.

Egyedülálló produkciónak ígérkezik a fesztivál kortárs fényfestészeti attrakciója, a raypainting is. A monumentális vetítés a siófoki Fő teret és a környező épületeket használja majd vászonnak, a produkció idejére a varázslatos újrafestés szemlélői is a műalkotás részévé válnak.

A siófoki Stefánia Fesztivál kiemelt szerepet játszik abban a fejlődésben, ahogyan Siófok városa túlnövi a balatoni turisztikai központ megszokott szerepkörét, és a térség kulturális fővárosává válik.

A történeti Stefánia

Stefánia belga királyi hercegnő (Stephanie Clotilde Luise Hermine Marie Charlotte van België) a boldogtalan sorsú Rudolf koronaherceg hitvese volt, később özvegyi fátylát letéve Lónyay Elemér grófhoz ment feleségül. A második világháború végén férjével a Pannonhalmi Bencés Főapátságban kaptak menedéket, Stefánia itt hunyt el, 1945. augusztus 23-án, 81 éves korában.

Stefániához fűződik az Európában egyedülálló magyar védőnői szolgálat kialakítása, 1915-ben ugyanis névadója és védnöke lett az Anyák és Csecsemők védelmére alakult Országos Stefánia Szövetségnek, mely elsőként bocsátkozott bele szakszerű eszközökkel a magyarországi csecsemőhalandóság visszaszorításáért vívott harcba.

Mivel a hercegnő nagyon kedvelte országunkat és a magyar konyhát, máig számos ételfajta viseli nevét (Stefánia vagdalt, Stefánia torta). A „Stefánia módra” készített főételek közös jellemzője, hogy valamilyen formában beledolgozott főtt tojást tartalmaznak.

Városi nyulak Pécsett

július 21, 2010 in Uncategorized by Szerkesztő

URBAN RABBITs – azaz Városi nyulak a címe annak az előadásnak, amely ezen a hétvégén, 2010. július 23-25-e között este 8 órától lesz látható a a Cirkusz- és Utcaszínház Fesztiválon, a Boccaccio parkolóban felállított Cirkuszsátorban. A cirkuszi, zenei és színházi elemeket ötvöző előadás megrendezésére Schilling Árpádot kérte fel a Francia Cirkuszakadémia (CNAC – Châlons-en-Champagne, Franciaország)

Az idén 25 éves Francia Cirkuszakadémia a modern artistaképzés európai fellegvára. Ide szeretne bejutni minden fiatal, akit a bátorságot, ügyességet és kitartást igénylő akrobatika mellett a színház, a zene és a tánc művészi kifejezőeszközeiből építkező új cirkuszi irányzat érdekel.

A kiválasztottak hároméves tanulmányaik eredményét egy jeles alkotó irányítása alatt elkészülő diploma-előadásban mutatják be Franciaországban, később nemzetközi turnéjuk során. A legutóbbi, 21. évfolyam produkciójának elkészítésére a Krétakör művészeti vezetőjét, Schilling Árpádot kérték fel – az előző évben George Lavaudant, a párizsi Odeon Színház igazgatója rendezte az előadást.

A magyar rendező és a 16 fiatal közös munkája személyes történetekből: vándorlások és kalandok, szerelmek és csalódások, vágyak és rémálmok mozaikjaiból építkezve teremt hazai porondon ritkán látható, egyszerre költői és mulatságos világot. Az előadás elsősorban a férfi-női viszonyról szól, emellett egyfajta filozofálgatás a művészetről, a színházról a cirkusz eszközein keresztül. Az önkifejezés vizsgálata: meddig tart a művész felelőssége, s mire van lehetősége a néző előtt a porondon. Az előadás minden korosztály számára nyitott, de arra azért készüljünk fel, hogy nem hagyományos cirkuszt látunk majd, hanem egy felnőtt előadást, amit a gyerekek is bátran megnézhetnek.

A városi nyúl újfajta, ravasz és szellemes mutáció. Az URBAN RABBITs előadásában összefér közvetlenség és lélegzetelállító bravúr, az egyéni mutatványok egy közös elbeszélésbe ágyazódnak bele, cirkusz és színház észrevétlen egyesül.

A cirkusz nem csak sporttevékenység, hanem egy önkifejezési lehetőség, a test fizikai lehetőségének tanulmányozása. Engem – színházi ember lévén – a színházszerűsége ragadott meg, a sajátos dramaturgiája.”  (Schilling Árpád)

További információ: www.urbanrabbits.eu

Három hét cirkusz és utcaszínház Pécsett

július 11, 2010 in Kezdőlap by Szerkesztő

Július 9-25-ig igazi fesztiváli forgatagot varázsol Pécsre a Cirkusz- és Utcaszínház Fesztivál. A három hét során nagy formátumú utcaszínházi és cirkuszsátras előadások, élőszobor bajnokság, flashmobok és utcai akciók, utcai cirkuszi produkciók és performanszok láthatók majd a belváros különböző közterein. A cirkuszsátras előadások kivételével minden program ingyenes.

Fesztivál kicsiknek, fesztivál nagyoknak

Az Európa Kulturális Fővárosa program ezúttal egy olyan fesztiválnak ad helyet, amely az utcára viszi a cirkuszt, főszereplővé téve így az utca emberét; és olyan nagy formátumú cirkuszsátras előadásokat vonultat fel, amelyek bizonyítják, hogy a cirkusz igenis művészet. Legyünk bár játékos kedvű nézők, akik bátran néznek elébe a színpadról jövő, játékra hívó gesztusoknak, vagy a nézőtér sötétjében meghúzódó műélvezők, a fesztivál programjában mind megtaláljuk a kedvünkre való műfajt és formát. A Cirkusz- és Utcaszínház Fesztiválon kis- és nagy utcai produkciókat, cirkuszsátras előadásokat és interaktív programokat egyaránt láthatunk majd, a tizenhét nap során Pécsett azok is cirkuszba és színházba fognak botlani, akik nem is tervezték.

De nézzük, hogy milyen programkínálatból válogathatnak azok, akik kedvet kaptak ellátogatni a kulturális főváros-év egyik legizgalmasabbnak ígérkező fesztiváljára.


Grupo Puja!: C@smos

Cirkusz az utcán, téren: Bangditáktól Küklopszig

A fesztivál nyitóprogramja a Bängditos Theater Überfluss című előadása lesz a Kossuth téren. A hamburgi Bangditák magukat szerényen az ősrobbanásból  származtatják, vehemenciájuk, mozgékonyságuk is az ősrobbanás mércéjével mérhető. A szervezők melegen ajánlják: vigyünk magunkkal esőkabátot, az előadás témája ugyanis nem más, mint egy szökőkút-átadás. Az Überfluss július 9-én és 10-én 21 órakor lesz látható a Kossuth téren.

Arról, hogy az ígéretes felütés után se lanyhuljon a hangulat, az argentin artistákból álló Grupo Puja! társulat gondoskodik. Igazi összművészeti produkció lesz az övék, melyben a színház, a cirkusz, a tánc, az építészet és a az extrém sportok ötvözetéből születik meg lenyűgöző, a szó szoros értelmében lebegő előadásuk. És mindez élőzenei kísérettel! A K@osmos című előadást július 16-án és 17-én 21 órakor tekintheti meg a Széchenyi téren a pécsi közönség.

A lengyel Teatr KTO Quixotage című előadása egy jelenkori kelet-európai Don Quijotét tematizál. Különleges látványban lesz része annak, aki július 22-én 21 órakor a Kossuth térre látogat: a főhős magas állványon mozgó üvegkalitkába zártan él, Dulcinea pedig – akinek szinte tucatnyi megtestesülése van a krakkói előadásban – szakácsnő, aki edényeken veri a ritmust. A krakkói utcaszínház igazi közönségkedvenc, mely a világ számos országában aratott sikert.

A pécsi Janus Egyetemi Színház Küklopsza július 21-én, 22-én és 23-án este 9 órakor lesz látható a Barbakánnál. Modern utcaszínházi szatírjátékuk a régió egyedülálló kulturális tradícióin, jelesül a valódi antik-pogány tradíciókból táplálkozó busó hagyományon alapul.


Teatr KTO: Quixotage

Hagyományos tér, új formák kínálata

Bár a Boccaccio parkolóban felhúzott Cirkuszsátor hagyományosnak mondható, rendhagyó formákat takar, a porondján pedig a cirkuszvilág legígéretesebb tehetségei vonulnak fel.

A cirkuszsátras előadások sorát elsőként a Tuniszi Nemzeti Cikruszművészeti Iskola nyitja meg. A színház, a tánc és a cirkusz eszközeiből építkező Sarkha (Kiáltás) igazi összművészeti produkció. Puritán térben elhangzó költői szövegek: a végzős hallgatók első „lépései”. Az előadást július 18-án 20 órakor, magyar felirattal élvezhetjük.

A Francia Cirkuszakadémia/CNAC vizsgaelőadása egyben magyar produkció is. A francia végzős hallgatók előadását ugyanis a Krétakör művészeti vezetője, Schilling Árpád rendezte. A július 23-án, 24-én és 25-én 20 órakor látható URBAN RABBITs valódi keverékmű, melyben a lélegzetelállító cirkuszi mutatványok és a rendhagyó színházi formák egymást megtermékenyítő módon keverednek.

A Baross Imre Artistaképző Intézet és a CirkuSzínház Társulat július 19-én 18 órakor lép színre. Az artistaképzősök előadása az iskola jelenlegi növendékeinek műsorából ad válogatást. Láthatunk majd zsonglőröket, bohócokat, artistákat, és a trapézt sem kell hiányolnunk. Az est másik fellépője a CirkuSzínház Társulat a hagyományos cirkuszi formák meghaladását tűzte célul. Előadásuk a prózai színház, a mozgásszínház és a kortárs tánc nyomait egyaránt magán viseli.


Pavel Vangeli cseh bábművész játéka

Nagyok a placcon: Schvarzstein, a spanyol

Az elkövetkező hetekben lépten-nyomon nagy nevekbe botlunk majd az utcán. Ehhez nem kell mást tennünk, mint sétálgatni Pécs belvárosában. Július 10-12-én és 16-18-án napközben érdemes lesz sűrűn körözni a belvárosi utcákon és tereken, ott ugyanis nem kisebb előadóra bukkanhatunk, mint Adrian Schvarzsteinre. A spanyol színész, utcaszínész, cirkuszi bohóc és színházigazgató együttjátszásra bíztatja majd az arra járókat. Pavel Vangeli cseh bábművész és színész július 14-18. napközben bukkanhat fel a belvárosi utcákon és a Jókai téren. Varázslatos marionett-előadásaival már bejárta a világot, ezúttal Pécsett lép a közönség elé. Matthias Romir a zsonglőrködéssel, eszközmanipulációval, vetítésre és zenére hagyatkozva meséli el történeteit július 20-21-én 21 órakor a Széchenyi téren.

A Magma Tűzszínház látványos produkciója nem kis meglepetést tartogat a pécsiek számára. Elég ha csak annyit árulunk el, július 16-án 22 órakor a Széchenyi téren tűzjelmezek kelnek életre. A Mulen Rúzs beavató-színházában pedig bárki az előadás részese lesz, aki átlépi a mulató küszöbét. Igazi francia kabaré, magyar módra! A bohémtanya július 23-án és 24-én este 8 órakor a Színház téren kel életre.


Epizód a Magma Tűzszínház produkciójából

Lépj fel!, avagy KözPorond és Vurrstli

De hogy azoknak se legyen hiányérzetük, akik aktív részesei szeretnének lenni ennek a varázslatos világnak, a szervezők KözPorondot és Vándor Vurstlit állítanak fel. Mutatványosoknak, bűvészeknek, zsonglőröknek, utcazenészeknek kínálnak bemutatkozási lehetőséget, de utazó játékparkkal, színes dobóbódékkal és furmányos masinákkal is várják a szórakozni vágyókat.

A fesztivál részletes programja és minden hasznos információ megtalálható a www.cuf.hu és a www.pecs2010.hu honlapokon, illetve a CUF Harsonában, mely a Pécs2010 Széchenyi téri InfoPontban érhető el.

A szabadtéri programok ingyenesek, a cirkuszsátorban szervezett előadásokra jegyek válthatók a Pécsi Kulturális Központ információs irodájában (Pécs, Széchenyi tér 1. Tel.: 72 / 336 622), valamint www.ticketexpress.hu weboldalon.

Fergeteges táncprodukciókkal nyit a pécsi Sétatér!

június 13, 2010 in Uncategorized by Szerkesztő

Az életöröm és a nyári pezsgés költözik be a pécsi bazilika előtti térre a hétvégétől. A Sétatér Fesztivál fergeteges nyitányáról három táncelőadás gondoskodik, Közel- és Távol-Kelet, valamint Erdély ritmusaival felrázva a kánikulában elnehezült közönséget.

A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program soron következő eseménye egyedülálló helyszínének köszönheti varázsát – az impozáns, ezer év történelmét átfogó dóm előterében a tradicionális és a modern, könnyedebb művészeti produkciók egyaránt különleges atmoszférában ejthetik rabul a publikumot, az előadás pedig a színpadról is emlékezetes marad a művészeknek.

Ezt a miliőt tölti be a június 12-i, szombat esti nyitányon az izraeli Shekeak életvidám és energiától duzzadó produkciója. A tucatnyi fiatalból verbuválódott csapat műsora több mint táncelőadás – a bármiből kicsalogatható ritmus kreatív és rendkívül látványos showját élvezheti a közönség. A vasárnap a hazai kultúra jegyében telik: a Magyar Állami Népi Együttes Édeskeserű című estjét mutatja be a nagyszínpadon, rendhagyó válogatást nyújtva Erdély egyedülállóan gazdag tánc- és zenefolklórjából. Produkciójuk az ellentétes erők örök egymásnak feszülésére épül, rapszodikusan ellenpontozva komikumot tragikummal, örömöt bánattal. A ritmus- és mozdulatkavalkád a hétfői napon is folytatódik – a szöuli Last For One breaktáncegyüttes és a hagyományos koreai ütőszenét újszerű köntösben prezentáló DoDo előadása nyújtja érdekes egyvelegét a tradicionális szólamoknak és a 21. századi utcai táncoknak.

A nagyszabású táncos események mellett a hétvégén brit nap, kamara- és jazzkoncertek, valamint gyermekprogramok várják az érdeklődőket. A folytatás pedig ígéretes neveket tartogat: június 20-ig mások mellett a Bin-Jip, a Cantores Minores, a Babylon Circus, a NeoFolk, Miquéu Montanaro és a Keleti Szél, a Vujicsics és a Söndörgő, valamint a Kaláka és a Szélkiáltó várja a közönséget a pécsi Sétatérre.

Teljes program: www.setaterfesztival.hu

Florina és Faunáris – kiállításmegnyitó

június 6, 2010 in Uncategorized by Szerkesztő

A kert köré fűzték föl gondolataikat azok az iparművészek, akik a műhely magányból kilépve egymástól függetlenül alkották meg műveiket. Ezeket tárja most a világ elé a Belső Kert Galéria június 8-án, 18 órakor kezdődő kiállításmegnyitóján.

A Florina és Faunária nyolc önállóan alkotó iparművész kísérlete arra, hogy a műhelye magányából közös kalandra induljon. A téma és a helyszín azonos: a kert. Tér a játékos felfedezésre, ahol önálló alkotásokat, és egymás anyagaival ismerkedve, közös installációt hoznak létre. Ennek az utazásnak az izgalmát a néző is átélheti, ha megtekinti a kiállítást.

Gondolataink a kertről:

 „Imádom nyári reggeleken végigjárni kertem növényeit. Ahogy a páfrány kibontja kunkoriságából leveleit, ahogy a pipacs szőrös bimbójából kifakadnak a selymes, tüzes, gyűrött szirmok, mire kisimulnak, előbújnak a finom porzók és a feketén meredező bibe.” (Vertel Andrea)

„Az álmos reggeleken egy bögre kávéval pizsamában bolyongok, töltekezem színekkel, illatokkal, összefolynak gyermekkori kertek: őszirózsák, kardvirágok, kaprok illata, és a mai pázsit zöldje, a kis tó csillanása, tavirózsák…” (Baranyai Ildikó)

„Az én kertem az erdő! Együtt élek a természettel, az erdővel, állataival, függönyök nélkül; a kint van bent, a bent kint. Fák, mókusok, vaddisznók, őzek… ló, szamár, kutyák. Bent ugyanez játék formájában.” (Fábián Elvira)

„A kert a nappalim folytatása, életem szerves része, ahova mindenhonnan visszavágyom, ahol otthon vagyok. Ismerem minden szegletét. – A gyomlálás nekem olyan, mint a homokozás a tengerparton, időtlen merengés. – „  (Vácz Anna)

„A kertben kérdéseket teszek fel a természetnek, és az válaszol. A földre ülök, figyelek, belesimulok, a részévé válok. Az idő múlását a bőrömön érzem. Régi kertemlékeket keltek életre: illatokat, fényeket, szöcskeugrálást, madárrebbenést ültetek.” (Vágó Zsófi)

„Számomra a kert kapu. Átjáró a saját lelkemből az élő valóságba és az életből a saját

lelkembe.” (Vágó Kata)

„Munkáimnak hosszú ideig kettős arculata volt. Az organikus világot rögtön egyfajta konstruktivista szemlélet váltotta fel. Ma már értem, mi volt a mozgatórugó, hiszen a természet is ezt a sokszínűséget mutatja. Így érkeztem meg Florinához és Faunáriához.”

Repülő varázsszőnyeg a közösségért

május 23, 2010 in Kezdőlap by Szerkesztő

A Hollandiából Pécsre repülő szőnyegen monumentális tartandó piknikkel várják a pécsieket – s Minden érdeklődőt – Kertvárosban a hónap végén. A holland repülő Gyepszőnyeg-projekten bárki részt vehet, Aki ismerkedni, barátkozni szeretne AZ Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében.

 

A németalföldi elgondolás ARRA a kérdésre keresi választ egy, miképpen tudunk Együtt élni, tevékenykedni EGY közös térben. EGY hatalmas, 18 méter Széles ES 25 méter Hosszú műfüves szőnyegen mindenki helyet KAP, s megtalálhatja saját pozícióját a mesterséges Szövet adta határokon belül. A hollandiai Alkotás EGY Színes műfüves installáció, amelynek ornamentikája leginkább EGY perzsaszőnyeghez hasonlítható.

A rendezvény helyszínéül azért választották Kertvárost, MERT e városrész a legsűrűbben lakott, miközben Itt a legkevesebb a zöldterületek mennyisége a lakosságszámhoz képest. S tartózkodás Mellett véletlenül AZ össznépi szomszédolásra hivatott Szomszédünnep idejére időzítették a “repülést”, hisz e projekt EGY szigorúan lehatárolt terekben élők közötti falakat bonthatja Fel, s szimbolizálhatja a közösséget a Szőnyeg szőttesének segítségével.

A Szervező Unk-design ÉS AZ ID-Eddy a május 21-ikei nyitónapon 16 órakor a holland BLISS Csoport hatalmas Városi Piknik performanszával várja tól Z-ig Apáczai Nevelési ÉS Általános Művelődési Központ agoráján lefektetett szőnyegre települőket. A Piknik Soran a szervezők arisztokratikus, elegans öltözetben epret nassolnak, s oltják szomjukat pezsgővel, körbe kínálják a várhatóan kis közösséggé formálódó publikumot, akik valóban Nemzetközi Geofizikai Év alakítói, nézői, résztvevői is lesznek a Művészeti tettnek, miközben társakká válhatnak.

A park működése Nemzetközi Geofizikai Év Vészi kezdetét, hétvégenként játszóházzal, sporttal, performansszal szórakoztatják a kilátogatókat tovább. AZ Átmeneti parkként funkcionáló június 10-ig Pécsett megtalálható Szőnyeg tovább repül Essenbe, majd Isztambulba, a másik Két Kulturális fővárosba, szintén a Békés pihenés ÉS AZ együttlét alapvető értékeinek fontosságát közvetítve.

Szomszédünnep: szívvel-lélekkel nyithatunk egymásra

május 23, 2010 in Uncategorized by Szerkesztő

A lépcsőházakban, folyosókon sokszor csak egy rövid köszönéssel megyünk el egymás mellett, még a közvetlen szomszédunknak is csak odabiccentünk az utcán, esetleg ugyan egy mosoly még át-átsuhan az arcokon, mégsem ismerjük egymást. A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretén belül májusban megrendezendő Szomszédünneppel ezen kívánnak változtatni.

Franciaországban 1999-ben indult a kezdeményezés, amelynek az volt a célja, hogy az egymás mellett élőket közelebb hozzák egymáshoz. Az első, Párizsban megrendezett eseményen tízezren vettek részt, ám idén több mint harminc országban sok tízmillió résztvevőre számítanak. A magyar városok közül elsőként Pécs csatlakozik a május 28-án megrendezendő European Neighbours’ Day elnevezésű rendezvénysorozathoz.

A hazai esemény lebonyolítását összefogó Hungarofest munkatársa, Mesterházy Gabriella elmondta: a rendezvénnyel szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy ugyan egymás mellett élünk, de nem ismerjük szomszédunkat, ami különösen jellemző a lakótelepeken, nagyobb társasházakban lakók esetében.

„A szlogen az, hogy nyissunk egymásra, tegyük ezt szívvel-lélekkel, hiszen együtt, egymás mellett kell élnünk. Ennek pedig nem szabad kényszernek lennie, hanem inkább kötetlen, valóban jószomszédi kapcsolatnak” – emelte ki.

A program nyitott, hiszen a vállalkozó kedvűek maguk dönthetik el, miképpen szomszédolnának: a közösség egy közeli téren, parkban gyűlne össze, vagy valamelyikük házában, udvarában. Közösen főznek, beszélgetnek, játékos vetélkedőket, szórakoztató programokat szerveznek – új élettel töltve meg a tereket, az utcákat.

A csatlakozni kívánó közösségek, családok, civil szervezetek vagy cégek a Szomszédünnep weblapján találnak meghívókat, sokszorosító anyagokat. Szintén a honlapon tölthetik ki a jelentkezéshez szükséges adatlapot, ahol megadhatják, milyen jellegű programot (sportolást, színjátszást, kertészkedést, bolhapiacot stb.) gondoltak el, vagy csatlakozhatnak egy már meglévő eseményhez is.

A baranyai megyeszékhely Szomszédünnepéhez hasonló, kisebb lokális kezdeményezésekre Pécsett és Budapesten volt már példa, ezúttal viszont a város egészére terjesztik ki a programot.

Pünkösd az Ormánságban

május 11, 2010 in Uncategorized by Szerkesztő

Időpont: 2010. máj. 22. – 2010. máj. 23.
Helyszín: Sellye

Műfaj: Fesztivál  

Szombat
Művelődési Ház
II. Ormánsági Népdaléneklési Verseny
9.30 Megnyitó
10.00 Verseny
17.00 Budai Ilona népdalénekes és Birinyi József népzenész műsora
18.00 Eredményhirdetés, díjátadás
Draskovich kastély
19.00 Dalmát est
Közreműködnek:
Biogradi dalmát férfikar
Grubisno Polj-i táncosok
a zenét a PINKICA együttes szolgáltatja
Vasárnap
Draskovich kastély

10.00 Megnyitó. Köszöntőt mond: Nagy Attila Sellye város polgármestere
Közreműködnek:
A Litvániából érkező Vilniusi Kórus
A Népdaléneklési Verseny győztesei
N. Szabó Sándor és Unger Pálma (gyermekműsor)
FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
10.00 Ökomenikus Nemzetközi Ifjúsági Találkozó
„ A történelmi egyházak szerepe a kultúraközvetítésben”
11.00 Kiállítás megnyitó
„Kortárs cigány képzőművészek vallásos témájú alkotásai”
14.00 Ifjúsági kerekasztal-beszélgetés
„A vallás szerepe a cigány kultúrában”

Draskovich kastély
14.00. Pünkösdölő
Közreműkönek:
A sellyei óvodás és iskolás csoportok
Aranyősz Dalkör
Jánoshalmai “Pöndölös” citerás asszonyok
Tilángli Népdalkör
Menyhár Éva és a Mohácsi Tamburazenekar
Misina Táncegyüttes
Táncház
Rendezvénysátor (a strand előtti területen)
19.00 EZ-Basic Zenekar
20.00 NEO koncert

Egész nap
Pünkösdi kavalkád
Ormánsági ételek kínálata:kötözött gombócleves, szármán, töltött dagadó
Kézműves vásár, játszóházak, lufihajtogatás, sétakocsikázás

A programok rossz idő esetén a Sportcsarnokban kerülnek megrendezésre!